2011. október 7., péntek

Túrós sajtos pogácsa (élesztő nélkül)

25 dkg liszt
25 dkg túró
25 dkg vaj
1 tojás (plusz még egy, a kenéshez)
25 dkg sajt
kb. 1 teáskanál (puszi bubbcsi :-*) só

A sajt kivételével a hozzávalókat összegyúrjuk, és folpackban hűtőbe tesszük pihenni néhány órára, vagy egy éjszakára. Másnap lisztezett deszkán kinyújtjuk, megszórjuk egy kis reszelt sajttal, összehajtjuk, állni hagyjuk. Ezt 1-2-3x ismételhetjük, aztán kinyújtjuk megint, kb. 1 ujjnyi vastagra, kiszaggatjuk, megkenjük (tojással vagy csak a sárgájával) és megszórjuk a maradék reszelt sajttal. 180 fokra előmelegített sütőben légkeveréssel megsütjük, míg szép piros (barna) nem lesz. Talán 20-30 perc között valahogy.

A hajtogatást én úgy csináltam eddig, hogy négyzet formára nyújtottam, a közepére szórtam a sajtot, majd a négy csúcsát behajtottam a közepe felé. Kata tanácsa még jobb, megszórjuk az egész kinyújtott tésztát sajttal, majd feltekerjük mint egy rétest, és így hagyjuk állni.

Ez a tészta nagyon hasonló Kata sokmagos rúdjához, lehet a hozzávalók arányán változtatni, több túró, kevesebb vaj... A liszt egy része helyettesíthető rétesliszttel, talán úgy finomabb egy kicsit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.