2011. május 18., szerda

Fondant (nyújtható cukormáz tortára)

Cukormassza hozzávalói:
1
ek zselatin
6
ek víz
1
ek margarin
2
ek méz
porcukor, amennyit felvesz (kb 90 dkg)

Azzal kezdjük, hogy a
porcukrot szitáljuk át, minél finomabbra őrölt porcukrot válasszunk. Kb. fél kilónyit tegyünk műanyag keverőtálba, csináljunk közepére egy lyukat.
A
zselatint keverjük el a vízzel, vízgőz fölött melegítsük fel, mikor már jó forró adjuk hozzá a margarint és a mézet, majd kavarjuk mindaddig míg teljesen szétolvad benne. Öntsük a porcukorhoz, majd kanállal kavarjuk bele, adagoljuk közben a porcukrot, és mikor már nem tudjuk kanállal kavarni, akkor tegyük porcukorral meghintett munkalapra és gyúrjunk bele annyi porcukrot még, hogy ne ragadjon a munkalapra, se a kezünkre (nekem 1 kg porcukorból bő 10 dkg maradt). Csomagoljuk be fóliába, majd hagyjuk, hogy pihenjen egy napot (nem kell hűteni).
Mikor elővettem elég keménynek találtam, ezért gyúrtam még bele margarint, ezt úgy
oldottam meg, hogy kezemet bekentem margarinnal vastagon, és úgy gyúrtam át egy kisebb adag masszát, így már jónak találtam.

Ui: ne törekedjünk arra a begyúráskor, hogy egyáltalán ne ragadjon, hagyhatjuk jó lágyra.

Színezés: ételfestékkel, de lehet, hogy emiatt kell bele még porcukor, ha túl ragacsos lesz a plusz nedvességtől.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.